Az Illúzió Rózsakvarc Színpadfüggönye

Oly sokáig éltem a Rózsakvarc Színpadon, ahol minden valóság rózsaszín ködbe burkolózott. Azt hittem, ez a szeretet, a harmónia, a tökéletesség színtere. Mindenki kedvesen mosolygott, minden szó mézes mázba volt vonva. Észre sem vettem, hogy a mosolyok mögött üresség, a szavak mögött pedig érdektelenség lappang. A tükrök torzítva mutattak, én pedig elhittem, hogy a hibáim erények, a gyengeségeim erősségek. A színfalak mögött valóságos viharok dúltak, de a függöny sosem rezzent meg, a közönség pedig boldogan tapsolt a rózsaszín illúziónak. Egy nap, egy repedés jelent meg a Rózsakvarc függönyön. Egy aprócska, alig észrevehető rés, amin át beszűrődött a valódi fény. Először zavart a fény, fájdalmasan égette a szemem, ami hozzászokott a rózsaszín homályhoz. De a fájdalommal együtt valami új is ébredt bennem: a kíváncsiság. Lassan, óvatosan kitágítottam a repedést, és megláttam a színpadon túli világot. Ahol nem minden rózsaszín, ahol vannak árnyékok, nehézségek, fájdalmak. De a fájdalom mellett van valóság, mélység, igazi kapcsolat. Ott értettem meg, hogy a szeretet nem a rózsaszín máz, hanem a valóság elfogadása, a sebek gyógyítása, a hibák szeretete. Azóta minden nap bátrabban húzom szét a Rózsakvarc függönyt, hogy beengedjem a valódi fényt.