Az Illúziók Opál Palástja

Azt mondják, a Neptunusz bolygó a ködök és illúziók mestere. Hogy elrejti a valóságot előlünk, álomba ringat, és hamis képeket vetít a tudatunk vásznára. Én sokáig küzdöttem ez ellen. Harcoltam a tisztánlátásért, a racionalitásért, mert azt hittem, csak úgy lehet érvényesülni, ha minden illúziót lerántok magamról és a világról. Aztán egy nap, egy mély meditáció során, egy opál színű palástot láttam magamon. Fénylő, változékony, szivárványosan csillogó volt. Megijedtem. Azt hittem, csapdába estem. A Neptunusz engem is bekebelezett. De aztán hallottam egy suttogást. „Ez nem csapda, hanem védelem.” A palást lágyan körbevett, és éreztem, hogy a külvilág zajai elhalványulnak. Nem elszigetelt, hanem éppen hogy megtartott. Rájöttem, hogy az illúziók néha nem hazugságok, hanem a lelkünk védőburkai. Hogy szükségünk van rájuk, amíg meg nem erősödünk, amíg készen nem állunk a teljes, vakító valóságra. Az opál palást nem elrejtett a világtól, hanem megengedte, hogy a saját tempómban fedezzem fel azt, és hogy a saját színeimmel fessek bele. Az illúziók nem mindig ellenségek, néha hűséges kísérők az önmagunkhoz vezető úton.