Az Illúziók Opál Színjátéka

Az illúziók... az opál színjátszó kövei. Gyönyörűek, káprázatosak, szinte mágikusak, ám valójában csupán a fény megtörése okozza a csodát. Ugyanígy van ez az életünkben is. Oly sokszor kergetünk árnyakat, vágyunk olyan dolgokra, amelyek valójában nem is léteznek, vagy legalábbis nem abban a formában, ahogyan elképzeljük őket.

Emlékszem egy idős mesélőre, aki a hegyek között élt. Azt mondta, az illúzió a lélek próbája. Meg kell tanulnunk megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, a tiszta vizet a zavaros forrástól. Különben örökké a boldogság után futunk majd, anélkül, hogy valaha is elérnénk azt. Mert a boldogság nem egy távoli cél, hanem egy belső állapot, amelyet nem a külső körülmények, hanem a belső béke határoz meg.

Néha, a Vénusz ragyogó fénye alatt, engedem, hogy az illúziók táncoljanak körülöttem. De már tudom, hogy nem szabad elvakulnom tőlük. Megcsodálom a színüket, az alakjukat, majd elengedem őket. Mert a valódi szépség, a valódi érték a valóságban rejlik, a jelen pillanatban, a szívünk mélyén. És ez a felismerés az, ami igazán szabaddá tesz.