Az Intuíció Holdkő Alagútjai

Sosem hittem magamról, hogy különösebben intuitív lennék. Mindig a logika, a tények, a bizonyítható dolgok világa vonzott. A megérzések? Ugyan már, gondoltam, csupán véletlenek, vagy az agy alvó zugaiban rejlő adatok összekapcsolódása. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott. Egy rég elfeledett barátom hívott fel, épp akkor, mikor rá gondoltam. Apróság, talán, de aztán jött a következő jel. Egy üzleti lehetőség, ami elsőre őrültségnek tűnt, de valami mélyen belül azt súgta, hogy vágjak bele. Féltem. Halálosan. A megszokott biztonságos utat hagytam el egy ismeretlen ösvényért. És sikerült. Nem könnyen, de sikerült. Ekkor értettem meg, hogy az intuíció nem valami misztikus képesség, ami csak keveseknek adatik meg. Hanem egy belső iránytű, ami mindig velünk van, csak meg kell tanulnunk figyelni rá. Hallgatni a csendes hangra, ami a szívünk mélyéről szól, és ami néha sokkal okosabb, mint a legokosabb érvek. Mintha a Hold fényénél botorkálnánk egy alagútban, ahol minden lépés bizonytalan, mégis, valami odabent vezérel, és tudjuk, hogy a kijárat felé tartunk.