Az Intuíció Selyem Fátyla

A bennem lakozó bölcsesség néha olyan, mint egy selyem fátyol. Finoman lebeg előttem, sejtelmesen fedi a valóságot, anélkül, hogy teljesen eltakarná. Sokáig azt hittem, ez a fátyol a köd, a zavarodottság jele, valami, amit le kell rántanom, hogy tisztán lássak. Ostoroztam magam, ha nem tudtam azonnal, racionálisan megmagyarázni egy érzést, egy sugallatot. Elvártam a tökéletes, kristálytiszta képet, a logikus érvelést.

Aztán egy nap, egy hegyi patak partján ülve, nézve a víz tükröződését, megértettem. A fátyol nem akadály, hanem egy másikfajta látásmód. Nem tompítja el a valóságot, hanem finomítja, árnyalja. Az intuíció nem a logika ellentéte, hanem egy annál mélyebb, összetettebb tudás. Éppúgy, ahogy a festő sem dobja el a fátylat a képéről, hanem kihasználja annak lágyító, sejtelmes hatását.

Most már igyekszem nem lerántani, hanem elengedni, hogy a selyem fátyol szabadon lebegjen előttem. Figyelek a színekre, az árnyalatokra, a finom rezdülésekre. Engedem, hogy vezessen, még ha nem is értem azonnal, hova tartok. Mert tudom, a szívem mélyén, hogy a fátylon keresztül is megláthatom az igazságot, egy olyan igazságot, amely túl van a szavakon, a racionalitáson, azokon, ami egyedül az enyém. És ez az a bizonyosság, ami elvezet önmagamhoz.