Az Irigység Bazaltszürke Kútja

Az irigység. Egy mély, bazaltszürke kút, melynek alján elfeledett álmok visszhangoznak. Sokáig azt hittem, idegen tőlem. Hiszen én örülök mások sikerének! Én a jót kívánom mindenkinek! Aztán egy nap, egy régi barátnőm életének hirtelen beragyogását látva, valami megmozdult bennem. Nem öröm volt, nem is szomorúság. Inkább egy furcsa, szorongató üresség. Mintha az én poharam hirtelen kiürült volna, miközben az övé csordultig telt.

És akkor megértettem. Az irigység nem feltétlenül gonosz. Nem feltétlenül gyűlölet. Lehet egyszerűen csak a saját vágyaink visszatükröződése mások életében. A bazaltszürke kút nem a gonoszság lakhelye, hanem a saját betemetett álmaink emlékműve.

Azóta ha érzem a szív szorítását, nem elnyomom. Inkább leülök a kút szélére, és belenézek a mélybe. Mit látok ott? Mire vágyom valójában? Melyik álmom porosodott el feledve? Az irigység nem az ellenség. A térkép. A térkép a szívem elfeledett kincseihez. És a kincseket nem másoktól kell elvenni, hanem magamban kell feltárni.