Az Irigység Jáspis Ketrece

Ismeritek a Jáspist? Olyan, mint a Föld mélye, benne kavarog az összes szín, az összes lehetséges történet. De ha az irigység ketrecbe zárja, a Jáspis elveszti fényét, tompa lesz és nehéz. Éreztem ezt magamon. Láttam mások ragyogását, az ő sikereiket, az ő látszólag könnyed boldogságukat, és valami szorítani kezdett belül. Nem örültem nekik igazán. Ez a felismerés szíven ütött. Mintha egy hideg, köves talajra estem volna.

Akkor értettem meg, hogy az irigység nem más, mint a saját belső kertünk elhanyagolása. Ha nem gondozzuk a bennünk rejlő magokat, ha nem öntözzük a tehetségünk virágait, akkor csak a szomszéd kertjének pompája fog fájni. A Jáspisom sötét lett, mert a saját napomat akartam eltakarni mások elől, ahelyett hogy a saját csillagomat gyújtottam volna meg. Lassan kezdtem ásni. Először csak a mélyből jövő tompa fájdalmat éreztem, majd a szégyent, amiért képes voltam erre. Aztán megjelent az elhatározás: rendbe teszem a saját kertem. Nem azonnal lett virágoskert, de ahogy egyre több energiát fektettem bele, a Jáspisom is kezdett visszanyerni a fényéből. Most már látom benne az összes lehetséges történetet, és örülök mások virágainak, mert tudom, az én kertemben is éppen nyílik valami gyönyörű. Mert ott van. Mindig is ott volt. Csak néha elfelejtettem locsolni.