Az Irigység Jáspis Ködkürtői

Az irigység egy alattomos köd. Nem robban be, mint a düh vihara, nem bénít le, mint a félelem jégkora, hanem lassan kúszik be a szívünkbe, sötét jáspis színű leplet borítva mindenre, ami fényes. Emlékszem, egyszer egy kis, eldugott virágüzletben dolgoztam. Imádtam a munkám, a színek kavalkádját, az illatok mámorát. Aztán megnyílt a szomszédban egy sokkal nagyobb, modernebb üzlet, tele egzotikus növényekkel, amiket én sosem engedhettem meg magamnak. Eleinte csak kíváncsian néztem át, de aztán a kíváncsiság sötét köddé vált. Az ő sikerük az én kudarcomnak tűnt. Ahelyett, hogy a saját virágaim szépségére koncentráltam volna, az övékét kezdtem irigyelni. És ahogy az irigység köde sűrűsödött, a kreativitásom elapadt, a mosolyom elhalványult. Egy nap aztán, egy idős hölgy betért hozzám, egyetlen szál ibolyát kért. Miközben becsomagoltam neki, megjegyezte, milyen különleges illata van a virágoknak, mennyire érződik rajtuk a gondoskodás. Akkor hirtelen megértettem. Nem a külcsín számít, hanem a szív, amit a munkámba fektetek. Az irigység egy illúzió. Azt hiteti el velünk, hogy másnak több van, miközben elfelejtjük, mennyi mindennel áldottak vagyunk mi magunk. Engedjük el a jáspis ködkürtőit, és fókuszáljunk a saját virágaink szépségére! Mert a valódi gazdagság nem a máséban rejlik, hanem abban, amit mi magunk teremtünk.