Az Irigység Jáspis Sárkánya

Az irigység egy jáspis sárkány, vörös és nehéz, a lelkünk barlangjában rejtőzik. Nem hívtuk mi, magától kúszott be, talán egy pillanatnyi elégedetlenség nyitotta meg előtte az ajtót. Látja a mások ragyogását, s az ő teste egyre sötétebb lesz, szemei parázslanak a vágytól. Én is éreztem már a leheletét a bőrömön. Valaki sikeresebb, boldogabb, szeretettebb… s a sárkány feje felemelkedik, mérget köp. De a jáspis rideg, nem tud átalakulni. Nem tud fényt teremteni, csak elvenni. A gyógyír nem a harc, nem a tagadás, hanem a felismerés. Amikor megpillantom a sárkányt a barlang mélyén, tudom, hogy hiányzik valami az életemből. Valami, amit nem másoktól kell elvennem, hanem magamban megteremtenem. Ahelyett, hogy a jáspis sárkányt etetném a keserűséggel, inkább a saját barlangomat világítom meg. A saját tüzemet rakom meg, hogy az én jáspisom is melegséget árasszon. Mert a valódi gazdagság nem mások birtokában rejlik, hanem a saját szívünk mélyén. És ha a szívünk tele van fénnyel, a sárkány elszunnyad, s a barlang ajtaján besüt a nap.