Az Irigység Malachit Örvényei

A kertben álltam, és a szomszéd orgonafáját bámultam. Dúsabb volt, illatosabb, virágai teltebbek. Egy apró, szinte észrevehetetlen gondolat csírázott el bennem: "Miért neki van, és nem nekem?". Az irigység zöld köde, a malachit örvénye kezdett maga alá gyűrni.

Tudtam, hogy ez a gondolat veszélyes. Egy apró mag, mely képes elborítani az egész lelkem. Leültem a földre, és hagytam, hogy a gyomok közt megbúvó nedves föld illata elterelje a figyelmem. Eszembe jutott, hogy az én orgonám is gyönyörű, csak másképp. Az ő virágai talán nagyobbak, de az enyémekben több szeretet van, több gondoskodás. A saját kezem munkájának gyümölcse.

Az irigység olyan, mint egy torz tükör. Csak a hiányt mutatja, a mások által birtokolt csillogást. Elfelejti, hogy mi is birtoklunk értékes kincseket, csak épp máshol kell keresnünk őket. Az örvény szélén állva elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy elragadjon. Inkább hálát adok a saját kertemért, a saját virágaimért, a saját, egyedi szépségemért. Mert a valódi gazdagság nem a mások birtokában rejlik, hanem abban, amit mi magunk teremtünk, szeretettel és odaadással. A malachit örvény helyett a szív kertjét választom.