Az Irigység Sárkánykő Zöld Pikkelyei

Az irigység alattomos kígyóként tekeredik szívünk köré, mérgező leheletével homályosítva el a látásunkat. Nem a vágy az igazi ellenség, mert a vágy mozgás, teremtés, fejlődés. Hanem a mélyről feltörő, maró érzés, hogy más birtokolja azt, ami szerintünk nekünk járna. Mintha a sors igazságtalan lenne, és elfelejtett volna minket megajándékozni.

Egy apró, tengerparti faluban élt egy halász, akinek a hálója sosem volt olyan teli, mint szomszédjáé. Nap mint nap látta, ahogy a másik férfi csillogó halakkal megrakott csónakjával tér vissza, miközben az övé üresen hánykolódott a hullámokon. Keserűség ült a szívében, és ahelyett, hogy a saját módszerein javított volna, azon kezdett el morfondírozni, vajon a szomszéd nem csal-e, nem varázsol-e, netán nem kötött-e alkut a tenger szellemével.

Egy napon, ahogy szokása volt, a sziklák közt üldögélt és a tenger vizét figyelte, amikor egy idős asszony telepedett le mellé. A ráncokkal barázdált arcán bölcsesség ült, a szeme pedig mélyebb volt, mint a tenger. Megkérdezte a halászt, mi nyomja a szívét. A férfi habozott, majd elmesélte a szomszédjával kapcsolatos irigységét. Az asszony hallgatott, majd csendesen annyit mondott: "Nézz a szomszédod hálójába, de előtte nézz a sajátodba. Vizsgáld meg a szíved, mielőtt a másik emberét ítéled el."

A halász megfogadta az asszony szavait. Nem a szomszédjáéval, hanem a saját hálójával kezdett foglalkozni. Megvizsgálta a réseket, megerősítette a gyenge pontokat, új technikákat tanult. És legnagyobb meglepetésére, hamarosan az ő hálója is megtelt halakkal. Rájött, hogy az irigység elvakította, és ahelyett, hogy a saját fejlődésére koncentrált