Az Irigység Sárkányzöld Szeme

Az irigység… gyakran festjük pokoli színűre, sárkányzöldre, ám a forrása mélyebb, mint a lángok. Emlékszem, egy csillagfényes éjszakán a hegytetőn ülve figyeltem a kis falu fényeit. Egyik távoli ház ablakából meleg, meghitt világosság szűrődött ki. Azt gondoltam, "Bárcsak nekem is ilyen otthonom lenne, ilyen szerető családom." Éreztem a sárkányzöld szemet belül, ami maró savként égette a szívemet. Aztán eszembe jutott egy régi tanítás: Az irigység nem más, mint egy elfojtott vágy. Nem a másik birtoklása fáj, hanem a saját hiányunk.

A ház ablakában látott meghittség valójában a bennem élő vágy tükröződése volt. Vágytam a biztonságra, a szeretetre, a gyökerekre. A sárkány nem az enyém volt, hanem a meg nem élt lehetőségeim őrzője. Elkezdtem más szemmel nézni a fényt. Nem irigységgel, hanem inspirációval. Felismertem, hogy a sárkány nem azért van, hogy gyötörjön, hanem hogy utat mutasson. Elkezdtem építeni a saját meghitt otthonomat, először a szívemben, aztán a valóságban is. Az irigység sárkányzöld szeme pedig lassan egy smaragdzöld kövévé változott, emlékeztetve arra, hogy a vágyak nem ellenségek, hanem iránytűk a saját beteljesedésünk felé.