Az Irigység Smaragd Sárkánya

Az irigység alattomos sárkány. Nem ordít, nem tüzet okád, csendben kúszik be a szívbe, és zöldes párájával elhomályosítja a látásunkat. Egy kertben találtam rá, ahol rózsák versengtek a napfényért. Én is ott álltam, egyetlen hervadt virágszálat szorongatva, és a gyönyörű, telt rózsák láttán valami megmozdult bennem. Nem öröm volt, hanem valami furcsa szorítás. A sárkány lehelete.

Észrevettem, hogy nem a rózsák szépségét csodálom, hanem azt, hogy nekem miért nem jutott ilyen pompás sors. Ahelyett, hogy a saját virágom apró, de kitartó életéért lettem volna hálás, a mások virágainak bőségét irigyeltem. Pedig a rózsák mögött is munka, gondoskodás állt, és az én virágomnak is megvolt a maga szépsége, csak én nem akartam észrevenni.

Akkor értettem meg, hogy az irigység nem a másik ember sikere ellen irányul, hanem a saját magunk felé táplált elégedetlenség kivetülése. A sárkány nem más, mint a saját, be nem teljesített potenciálunk tükre. Ha ránézünk, nem a másik embert kell látnunk, hanem a bennünk rejlő, kibontakozásra váró lehetőségeket. Csak ha tápláljuk a saját kertünket, és elfogadjuk a virágaink egyedi szépségét, győzhetjük le a smaragd sárkányt.