Az Irigység Smaragd Zöld Kígyója

Az irigység egy kígyó, mely nem másokat, hanem önmagunkat marja. Smaragd zöld pikkelyei a vágyak csillogását tükrözik, de a szíve jéghideg, mérgező. Éva néni apró kertjében élte csendes, szürke életét. A szomszéd, Piroska néni rózsái azonban mindig szebbek, illatosabbak voltak. Éva néni napról napra figyelte őket, ahelyett, hogy saját virágait gondozná. A kínzó, zöld szörny kígyózott a szívében, suttogva, hogy Piroska néni nem érdemli meg azt a szépséget. Egy nap aztán, furcsa ötlettől vezérelve, Éva néni elindult a piacra, nem rózsát venni, hanem rózsaszínű festéket. Az éj leple alatt, a szomszéd rózsáit lefestette élénk rózsaszínre, mondván, ha már neki nem lehetnek ilyen szépek, másnak se legyenek tökéletesek. Reggel, mikor Piroska néni meglátta a rózsáit, nem haragot érzett, hanem mély szomorúságot. Éva néni látta a fájdalmat a szemében, és a zöld kígyó hirtelen elnémult. Abban a pillanatban ébredt rá, hogy a rózsák nem tőle, hanem magától vette el a szépséget, a saját szívébe ültetett irigységgel. Aznap Éva néni elültette az első rózsáját, és elhatározta, hogy nem mások virágait nézi, hanem a sajátjait locsolja szeretettel. A smaragd kígyó pedig lassan elszunnyadt, helyet adva a megbékélésnek.