Az Irigység Smaragdzöld Kígyója

Az irigység, ez a smaragdzöld kígyó, lassan tekeredik a szívünk köré, fojtogatva a saját örömünket. Észrevétlenül kúszik be, suttogó hangon táplálva magát a mások sikereivel. Emlékszem, egy napfényes őszi délutánon, a barátnőm hírét hallottam: elnyerte álmai állását. Egy pillanatra őszinte örömöt éreztem, de aztán, mint egy árnyék, megjelent a kígyó. "Miért neki? Én is annyit dolgozom..." - susogta. Abban a pillanatban a saját érdemeimet kezdtem méricskélni, az elért eredményeimet bagatellizálni. Elfelejtettem, hogy mindenkinek megvan a maga útja, a maga ideje. Az irigység mérge elvakított, elvett a közös öröm lehetőségét. Évekbe telt, mire rájöttem, hogy a kígyó tápláléka a hiány. Ahelyett, hogy a mások kertjében virágzó rózsákat irigyelném, inkább a saját magam veteményesét kell gondoznom. Elfogadni a saját életem egyediségét, a saját tempómat, a saját virágaimat. Mert a valódi boldogság nem a mások sikereinek elvitatásában rejlik, hanem a saját belső kertünk szépségének felfedezésében. Engedd el a kígyót, ültess virágokat.