Az Irigység Smaragdzöld Ködfátyla

Volt egyszer egy idős asszony, akinek kertje híres volt a környéken. Nem a ritka virágok, vagy a különleges gyümölcsök miatt, hanem a kert atmoszférája miatt. Aki belépett, békét, harmóniát érzett, mintha maga az Éden nyílt volna meg előtte. A szomszéd, egy fiatalember, sikeres üzletember lévén, mindenből a legjobbat akarta. Irigyelte az asszony kertjét, a benne áradó nyugalmat, pedig az ő háza tele volt drága műalkotásokkal. Egyszer megkérdezte az asszonyt, mi a titka. Az asszony elmosolyodott: "Egyszerű, fiam. Minden reggel, amikor felkelek, meglátogatom a kertem, és megkeresem a legszebb virágot. Aztán letépem, és a szomszéd kertjébe dobom." A fiatalember értetlenül nézett. "De miért tennéd ezt? Hiszen tönkreteszed a saját kertedet!" Az asszony halkan felelte: "Nem tönkreteszem, hanem megosztom. Mert ha a szépséget megtartom magamnak, az irigység smaragdzöld ködfátyla borul rá. Ha pedig elengedem, a szeretet napsugarai aranyozzák be mindkettőnk kertjét." Az irigység nem más, mint egy hiányérzet, melyet a birtoklás vágya szül. De a valódi gazdagság a megosztásban rejlik, abban, hogy a szépség ne csak a miénk legyen, hanem mindenkié.