Az Irigység Zöldes Penésze

Tudjátok, a kertben néha a legszebb virágok tövénél üti fel a fejét valami zöldes, furcsa penész. Nem feltűnő elsőre, csak ha igazán közel hajolsz, akkor látod, hogy valami elszívja az életerőt. Pontosan ilyen az irigység is. Nem kiabál, nem ordít, csendben kúszik be a szívünkbe, amikor mások sikereit, boldogságát látjuk. Nem kívánunk rosszat a másiknak – legalábbis nem nyíltan. Inkább csak egy apró szúrás, egy gondolat, hogy "neki könnyű", "én miért nem kapom ezt meg?". És ez a kicsi gondolat, ha nem figyelünk, elkezd terjedni, elszíva a saját örömünket, a saját lehetőségeinkbe vetett hitünket. Mintha ahelyett, hogy a saját kertünket gondoznánk, a szomszédéba bámulnánk, és azon keseregnénk, hogy neki miért szebb a rózsája. Pedig a mi kertünk is tele van csodákkal, csak le kell hajolni, és meglátni őket. Nem mások eredményeiben kell keresni a mi hiányunkat, hanem magunkban megtalálni a saját erőnket, a saját szépségünket. Mert mindenkinek más a kertje, más virágok teremnek benne. És ahelyett, hogy irigykedünk, tanulhatunk, inspirálódhatunk, örülhetünk a másik virágainak. Mert a virágok sokfélesége teszi gyönyörűvé a világot. És a mi feladatunk nem a penész táplálása, hanem a saját virágaink gondozása.