Az ítélkezés márvány palotája

Ma egy márványpalotát láttam. Nem a város szívében állt, nem is hegytetőn magasodott. Ez a palota bennem épült, az ítélkezés rideg köveiből. Minden egyes elhamarkodott vélemény, minden kritikus gondolat egy újabb téglát rakott le. Először csak egy kis torony volt, aztán egyre nagyobb lett, míg végül eltakarja a kilátást, a valóságot. A palota falai vastagok, a kapui zárva. Nem engednek be sem empátiát, sem megértést. Csak a saját igazamat visszhangozzák.

Észrevettem, hogy a palotám lakói mind ítéletek. Van köztük "buta", "sikertelen", "rossz", "csúnya". Mindegyik a saját kis trónján ül, és onnan osztja az ítéleteit. De ki ítélkezik felettük? Én. Én vagyok a palota ura, és én adok nekik hatalmat.

Ma elhatároztam, hogy elkezdem lebontani a márványfalakat. Nem lesz könnyű. Minden egyes kő fájdalmas emlék, elfojtott félelem. De tudom, hogy a palota nem az igazi otthonom. Az otthonom a nyitott szív, a megértés, az elfogadás. Ott nincsenek falak, nincsenek ítéletek. Csak szeretet van. Én pedig a szeretet felé tartok, tégláról téglára, ítéletről ítéletre.