Az Önbecsülés Aranyló Nektárja

A kertemben jártam, a reggeli napfényben fürödve. A méhek szorgalmasan zümmögtek a virágok körül, de én nem tudtam örülni a látványnak. Valami nyomta a lelkem. Éreztem, hogy a bennem lakozó gyermek szomorú, mert nem látja az értékét. Múltbeli szavak visszhangoztak bennem, apró, mérgező nyilak, melyek az önbecsülésemet célozták.

Észrevettem egy apró, alig kibontakozott rózsabimbót. Szinte észrevétlen volt a többi, már virágzó rózsa között. Eszembe jutott, hogy a Hold épp a Rák jegyében áll, az érzelmek, a gondoskodás, az önmagunk táplálása jegyében. Vajon a bimbó haragudna magára, amiért nem olyan pompás, mint a társai? Kétségbeesne, amiért még nem tárta fel teljesen a szépségét? Nem hiszem. Ő egyszerűen csak a saját tempójában fejlődik, bízva a napfényben és az esőben.

Megértettem. Az önbecsülés nem egy állandó állapot, hanem egy folyamat. Nem egy cél, amit el kell érni, hanem egy kert, amit gondozni kell. Minden nap. Táplálni kell a bennünk rejlő szépséget, még akkor is, ha az épp csak egy apró bimbó. Meg kell engedni magunknak, hogy a saját tempónkban virágozzunk, ahelyett, hogy másokhoz hasonlítanánk magunkat. Mert minden virág egyedi, különleges, és mindegyiknek megvan a maga ideje. Az önbecsülés aranyló nektárja pedig akkor válik elérhetővé, ha elfogadjuk és szeretjük önmagunkat, éppen úgy, ahogy vagyunk.