Az Önbecsülés Lepidolit Pillanatai

Néha, mintha súlyos kövekkel lennék megrakva, és minden egyes mozdulat fájdalmas erőfeszítésbe kerülne. Ilyenkor a tükörben egy idegen tekint vissza, egy valaki, aki nem méltó a szeretetre, a sikerre, a boldogságra. Az Önbecsülés, ez a törékeny virág, mintha elfonnyadt volna bennem, s helyét a kétely, az önvád gyökerei hálózzák be.

Egy nap, egy régi könyvesbolt poros polcán rábukkantam egy kőre. Halvány lila, csillogó pikkelyekkel borítva, a lepidolit nyugalmával hívogatott. Mintha súgta volna, hogy emlékezzek, a lepidolit oldja a stresszt, és segít elfogadni önmagunkat. Hazavittem, és a párnám alá tettem. Aznap éjjel különös álmot láttam. Egy hegytetőn álltam, a lábam alatt végtelen virágmező terült el. A virágok közt apró, lila pillangók röpködtek, s ahogy egyre közelebb jöttek, láttam, hogy a szárnyaikon apró tükrök ragyognak. Minden egyes tükör egy-egy pillanatot tükrözött vissza az életemből, de nem a hibáim, a kudarcaim villantak fel, hanem azok a pillanatok, amikor kedves voltam, amikor segítettem valakinek, amikor merész voltam, amikor szerettem. Amikor felébredtem, a lepidolit ott pihent a kezemben. A lila ködben, a szikrázó csillámokban megláttam a saját értékemet, a saját szépségemet. A pillangók emlékeztettek, hogy a múltam nem a börtönöm, hanem a tanítóm, és hogy minden egyes pillanatban ott a lehetőség, hogy szeressem és tiszteljem magam. Talán nem vagyok tökéletes, de értékes vagyok, éppen úgy, ahogy vagyok. Azóta, ha a kétely árnyai közelednek, a lepidolit a kezembe veszem, és emlékeztetem magam a pillanatokra, amikor a szeretet fényében ragyogtam. Mert az Önbecsülés nem egy állandó állapot, hanem pillanatok sorozata, amelyeket érdemes megélni, és megőriz