Az Önbeteljesítés Topáz Katedrálisa

Az önbeteljesítés sokszor egy távoli, ragyogó katedrálisnak tűnik, melynek topázablakain átszűrődő fényben fürdik az élet. Azt hisszük, oda kell eljutnunk, meg kell másznunk a tornyait, be kell járnunk a zegzugos folyosóit, hogy végre megtaláljuk a nyugalmat és a harmóniát. Pedig a katedrális valójában bennünk épül, napról napra, kő kövön. Minden apró cselekedetünk, minden meghozott döntésünk egy-egy újabb tégla, melyet a helyére illesztünk.

A kulcs nem a tökéletes építmény megalkotása, hanem a folyamatos építés maga. Nem az a fontos, hogy a katedrálisunk hasonlítson másokéra, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak vagy a saját, idealizált képünknek. A lényeg, hogy hű legyen önmagunkhoz, tükrözze a belső valóságunkat. Ha hamis köveket használunk, ha mások terveit követjük, a katedrális hamarosan instabillá válik, és összeomlással fenyeget.

Az önbeteljesítés nem egy cél, hanem egy út. Nem egy fix állapot, hanem egy folyamatos változás. Ahogy az évszakok váltják egymást, ahogy a csillagok vándorolnak az égen, úgy formálódik és fejlődik a belső katedrálisunk is. Engedjük meg magunknak, hogy tévedjünk, hogy hibázzunk, hogy lebontsunk és újjáépítsünk. Mert csak így válhat a katedrálisunk a lényünk valódi tükörképévé, egy olyan helyé, ahol otthon érezhetjük magunkat.