Az Önbizalom Arany Topáz Hídja

Álltam a szakadék szélén. Alattam a bizonytalanság mélysége tátongott, felettem a megvalósítandó álom hegycsúcsa tornyosult. A kettő között pedig egy keskeny híd: az önbizalom. Arany topáz kövekből rakott, ám láttam, hogy itt-ott hiányos, megkopott. A szél fújt, a hangok zavarossá váltak, és ahogy a mélységet bámultam, a félelem suttogása egyre hangosabb lett. "Nem vagy elég jó. Nem fog sikerülni."

Ekkor egy idős nő jelent meg mellettem. Arcán a bölcsesség ráncai, kezében egyetlen, ragyogó arany topáz kő. Némán nyújtotta felém. Értettem. Nem volt szükség szavakra. Az önbizalom nem egy kész, tökéletes híd, hanem egy folyamatosan épülő, gondozást igénylő alkotás. Minden egyes kis lépés, minden egyes leküzdött akadály, minden egyes belém vetett hit egy-egy újabb kő. És néha, amikor elfogy a lendület, emlékeztetni kell magam arra, hogy a kövek ott vannak bennem, csak elő kell bányászni őket. Elfogadtam a követ. Belehelyeztem a híd egyik hiányzó részébe. A kő illeszkedett. A híd erősebb lett. És én is.