Az Önbizalom Citrin Napjai

A reggel szürke fátyolként borult a városra, de belül éreztem, valami más készülődik. Valami, ami aranyfényben fürdeti majd a napot. Az önbizalom – oly sokszor kergetett illúzió – most kézzelfogható közelségbe került. Mintha a Nap, épp a Vénusz ölelésében, suttogta volna: "Érdemes vagy. Képes vagy."

Egy régi történet jutott eszembe. Egy magocska, amit elvetettek a sötét földbe. Félt, hogy sosem látja meg a napot, hogy a mélyben feledésbe merül. Aztán, egy esős napon, a víz utat tört a föld alatt, és a magocska érezte, ahogy áramlik benne az élet. A félelem elillant, és helyét valami egészen új érzés vette át: a bizalom. Bízott a természet erejében, bízott a benne rejlő potenciálban. És kibújt a földből, hogy gyönyörű virágként ragyogjon.

Mi is ilyen magocskák vagyunk. Elvetve a világ sötétjébe, tele félelemmel és bizonytalansággal. De mindannyiunkban ott szunnyad a lehetőség, hogy virágba boruljunk. Az önbizalom nem egy velünk született adottság, hanem egy mag, amit gondozni kell. Táplálni kell a hit magjaival, öntözni a szeretet vizével, és hagyni, hogy a tapasztalatok napfénye érlelje.

Ma, ahogy a citrin kövek aranyló energiája áthatja a lelkem, emlékeztetem magam: érdemes vagyok. Képes vagyok. És a Nap ragyog rám, biztatva, hogy nyissam ki a szirmaimat, és mutassam meg a világnak a bennem rejlő szépséget.