Az Önbizalom Citrinkristály Mosolya

A tükör előtt álltam, s vonásaimat fürkésztem. Nem a ráncokat kerestem, nem is a szemem alatti karikákat. Az a kis tűz hiányzott, ami egykor ott lobogott. Az az önbizalom, ami hegyeket mozgatott, s ami mára csak egy halvány parázs. Mint egy elhagyott kandalló, úgy éreztem magam.

Egy régi barátom, egy bölcs asztrológus, meglátogatott. Tekintete azonnal felfedte a belsőmet marcangoló űrt. "A Nap jegyed, kedvesem, ragyogó citrinkristályt rejt. De a felhők eltakarják a sugarait."

Értettem a szavakat. Az önbizalom nem egy állandó állapot, hanem egy folyamatosan táplálandó láng. Nem a tökéletességben gyökerezik, hanem az önmagunk iránti elfogadásban. A hibáink is mi vagyunk, s a gyengeségeink tesznek minket erőssé.

Elkezdtem apró lépéseket tenni. Olyan dolgokat vállaltam, amik egykor félelemmel töltöttek el. Nem a siker volt a cél, hanem a bátorság. Minden egyes kis győzelem, mint egy újabb fahasáb, táplálta a bennem alvó tüzet.

Lassan, de biztosan a citrinkristályom újra ragyogni kezdett. A tükörben már nem egy szomorú arcot láttam, hanem egy mosolygó lelket, aki emlékezett arra, hogy milyen csodálatos is valójában. Az önbizalom nem más, mint a lelkünk mosolya. Engedjük, hogy ragyogjon!