Az Önbizalom Gyöngyház Szárnyai

Olykor a lélek kertjében elvadulnak a gyomok. A kétely sűrű bozótja fonja be az Önbizalom gyenge hajtását, elzárva a fényt, a növekedés lehetőségét. Évekig dédelgettem egy ilyen sötét zugot a szívemben. Folyton a múlt árnyai kísértettek, a régi sebek húztak vissza, megfosztva a szárnyalás örömétől.

Egy napon, egy régi, elfeledett padláson bolyongva, egy gyöngyház berakásos dobozt találtam. Benne egyetlen toll pihent, irizáló színekben játszva. Mintha a tenger mélyéről emelkedett volna fel, a kagylók csendes bölcsességét hordozva. Éreztem, ahogy átjárja a lelkem a béke és a remény.

Megértettem, hogy az önbizalom nem egy állandóan meglévő állapot, hanem egy szárny, amit újra és újra meg kell javítani, erősíteni. Minden egyes apró sikerrel, minden leküzdött félelemmel, minden kimondott igazsággal egyre fényesebbé válik. A gyöngyház toll emlékeztet arra, hogy a szépség és az erő a mélyből fakad, a sérülékenységből és a kitartásból születik. Most már tudom, nem kell tökéletesnek lennem, csak elég erősnek ahhoz, hogy merjek repülni, még akkor is, ha a szárnyaim néha még bizonytalanok.