Az Önelfogadás Gyémánt Ragyogása

Mélyen lélegzem, és érzem, ahogy a hajnali csend betölti a teret, megnyitva bennem egy új nap, egy új bejegyzés kapuját. Ma valami igazán elemi dologról szeretnék szólni, egy olyan alapról, ami nélkül bármilyen spirituális utazás csak ingatag lábakon áll: az önelfogadásról. Hányszor kerestük már a tükörben a hibákat, a ráncokat, a súlyfelesleget, az el nem mondott szavakat, az el nem ért célokat? Hányszor hasonlítottuk magunkat másokhoz, érzékelve, hogy valami hiányzik, valami nem tökéletes?

Azt hiszem, ez egy mélyen gyökerező emberi hajlam, a tökéletesség iránti vágy, ami sokszor az önostorozás csapdájába ejt. Pedig az igazi spirituális út nem arról szól, hogy mindent kijavítunk magunkon, hanem arról, hogy mindent elfogadunk. Elfogadjuk azt az embert, akivé váltunk – minden sebével, minden győzelmével, minden furcsaságával együtt. Képzeld el, hogy a lelked egy gyémánt, egy sokszínű, csillogó kő. Minden egyes él, minden egyes zárvány, minden apró repedés a történeted része. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy nem akarsz fejlődni, hanem azt, hogy felismered: a jelenlegi formád is tökéletes a maga módján, éppen azért, mert tartalmazza mindazt, ami téged alkot.

Az asztrológia is sokat tanít erről. Gondoljunk csak a születési képletünk bolygóállásaira. Mindegyik bolygóállás, minden fényszög, minden ház pozíciója egy-egy energia, egy-egy adottság, egy-egy kihívás, amivel születésünktől fogva rendelkezünk. Nem „jó” vagy „rossz” állásokról van szó, hanem energiákról, amelyeket meg kell tanulnunk integrálni, meg kell tanulnunk szeretni és elfogadni, mint önmagunk szerves részét. Ugyanígy van ez a személyiségünkkel is. Nincs tökéletes ember, csak egész ember.

Amikor képesek vagyunk elfogadni a sötét oldalunkat, a hibáinkat, a gyengesége