Az Önvád Hematit Súlyai

Éreztem, ahogy a hematit súlyai lehúznak. Minden egyes elszalasztott lehetőség, minden kimondatlan szó, minden apró hiba most vasgolyóként nehezedett a mellkasomra. A Nap belesüllyedt a Halak óceánjába, és a lemenő fényben a tükörképm szigorú, könyörtelen bíróként nézett vissza rám. Vajon mások is így látnak? Ezzel a terhet cipelő, örökké elégedetlen arccal?

Egy apró repedés jelent meg a szívpáncélomon. A repedésből fény szűrődött ki, nem a Napé, hanem valami mélyebb, belsőbb forrásé. Emlékeztem egy régi tanításra: az önvád nem más, mint a szeretet torz tükörképe. Azzal vádolom magam, amit valójában szeretnék megadni magamnak: türelmet, megértést, elfogadást.

A súlyok nem tűntek el azonnal. De ahogy lélegeztem, és a belső fényre figyeltem, a vasgolyók lassan elkezdték elveszíteni erejüket. Tudtam, hogy holnap is lesznek hibák, kimondatlan szavak. De most már tudom, hogy a hematit súlyai helyett választhatom a fény hívását is. Az önvád helyett az önszeretet gyógyító erejét.