Az Önvaló Hegyi Kristály Palotája

Azt mondják, a lelkünk mélyén egy kristálypalota rejtőzik. Nem ragyogó, hivalkodó építmény, hanem egy egyszerű, tiszta hegikristályból formázott szentély, ahol az önvalónk legtisztább esszenciája lakozik. Sokszor eltévedünk a külvilág zajában, a megfelelés kényszerében, és elfelejtjük ezt a csendes, bensőséges helyet. Pedig ott, a kristálypalota mélyén, minden válasz megtalálható.

Az Én, a személyiségünk, néha furcsa játékokat űz velünk. Képes eltorzítani a valóságot, félelmekkel, előítéletekkel bemocskolni a kristálypalota ablakait. Azt hisszük, akik vagyunk, az csupán a külvilág tükörképe, a vélemények és ítéletek gyűjteménye. Pedig ez nem igaz. A kristálypalota mindig ott van, tiszta és érintetlen, várva, hogy visszataláljunk hozzá.

Ehhez csendre, befelé fordulásra van szükség. Engedjük el a külső zajokat, a megfelelési vágyat, a félelmeket. Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el, ahogy a kristálypalota felé tartunk. Érezzük a hűvös, sima kristályt a talpunk alatt. Lépjünk be a szentélybe, és engedjük, hogy a fény átjárja a lelkünket. Pillantsunk a tükörbe, mely valójában nem tükör, hanem egy kapu az önvalónkhoz. Lássuk meg a bennünk rejlő tökéletességet, a tiszta, ragyogó esszenciát. Ne az Ént lássuk, hanem az Önvalót. Azt a ragyogó, kristálytiszta lényt, aki mindig is voltunk, és mindig is leszünk.

Ez a palota a miénk, a mi menedékünk. Ide térhetünk vissza, amikor elveszettnek, bizonytalannak érezzük magunkat. Itt, a csendben és a fényben megtaláljuk az igazságot, a békét, és a feltétel nélküli szeretetet, mely az önvalónk ajándéka számunkra.