Az Önzés Obszidián Fekete Végtelensége

Tegnap egy idős asszonyt láttam a piacon. Apró, ráncos kezeiben szorongatott egyetlen, tökéletes piros almát. Körülnéztem, mások is éheztek, mégis az asszony, habozás nélkül, a zsebébe rejtette a gyümölcsöt. Hazament, és a drága unokájának adta, mert az nagyon beteg volt. Ekkor döbbentem rá, mennyire csalóka az önzés fogalma. Néha az, ami kívülről önzésnek tűnik, valójában a legmélyebb szeretet megnyilvánulása. Az, hogy valaki az egyetlen almát magának tartja meg, lehet önzés. De az, hogy a legfontosabbnak tartja és a legnagyobb szeretetével elrejti a világtól, mert egyetlen emberrel akarja megosztani, az nem az. Inkább az a fajta szeretet, amely képes feledni magát, és a másikért áldozatot hozni. A látszat mögött ott rejtőzik az igazság. Talán néha érdemes lenne megkérdeznünk: kitől veszem el, ha magamhoz ölelek valamit? Valóban önzés ez? Vagy csak a szeretet védelmező árnya?