Az Önző Szeretet Szürke Homálya

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szeretet minden formája üdvözítő, gyógyító erő. Pedig a szeretetnek is vannak árnyoldalai, sötét zugai, ahol az önzés fonja be a tiszta szándékot. Az önző szeretet nem ad, hanem követel. Nem épít, hanem korlátoz. Olyan, mint egy szürke homály, ami beborítja a lelket, elszívja a fényt, és csak a saját tükörképét engedi látni.

Egy idős asszony mesélte egyszer, hogy sosem engedte felnőtt fiának elköltözni. „Én szerettem őt a legjobban, én tudtam, mi a legjobb neki” – mondta, miközben a tekintetében mély szomorúság tükröződött. Nem vette észre, hogy a szeretetével börtönbe zárta a fiát, megfosztotta őt a saját élete megélésétől, a saját hibáitól és sikereitől. A szeretete nem a fiúról szólt, hanem önmagáról, a saját félelmeiről, a magánytól való rettegéséről.

Az önző szeretet csapdája ott leselkedik, amikor a másik embert a saját szükségleteink kielégítésére használjuk. Amikor a szeretetünkkel irányítani, birtokolni akarunk, amikor nem engedjük, hogy a másik szabadon szárnyaljon. Fontos felismerni, ha ez a szürke homály kezd eluralkodni a szívünkön, és elkezdeni dolgozni azon, hogy a szeretetünk tiszta, önzetlen és felszabadító legyen. Mert a valódi szeretet nem a birtoklásról szól, hanem az elengedésről.