Az Öröm Peridot Zsongása

Az öröm. Mily könnyű kimondani, s mily nehéz megtartani. Olykor, mint egy peridot – a napfény köve – bukkan fel a lélek mélyéről, zölden vibráló, ragyogó ígéret. Megláthatjuk egy gyermek arcában, a tavaszi szélben, egy szeretett dallamban. De vajon tudjuk-e dédelgetni, amikor elillan a kezdeti mámor?

Évekkel ezelőtt, egy nehéz időszakban, a világ szürke fátyolként borult rám. Minden nap küzdelem volt, s az öröm csupán halvány emlékként élt bennem. Aztán egy nap, sétáltam az erdőben. Figyeltem a napfényt, ahogy átszűrődik a lombkoronán, s megpillantottam egy apró virágot, ami a mohos talajból bújt elő. Pici volt, törékeny, de tökéletes. Abban a pillanatban megértettem: az öröm nem a nagyszerű, mindent elsöprő dolgokban rejlik, hanem az apró, hétköznapi csodákban.

Azóta tudom, az öröm nem valami, ami ránk talál, hanem valami, amit mi választunk. Egy döntés, hogy meglássuk a szépet a világban, hogy hálásak legyünk a legkisebb ajándékokért is. Mint a peridot zsongása, a lélek mélyén szunnyad, s csak arra vár, hogy felfedezzük és ápoljuk. Ne feledjük, a zöld szín a remény és a megújulás színe. Engedjük, hogy átjárjon minket, s töltsön el minket a valódi, mélyről jövő öröm. Mert a szív, mely örömre nyitott, sosem lesz igazán szegény.