Skorpió ölelés: Az árnyék átölelése

Oly sokszor fordulunk el a tükörtől, ha az arcunkon egy-egy sebhelyet pillantunk meg. A lélek tükrével is így teszünk, elhúzódunk, ha a mélyben rejlő fájdalom, a félelem, a harag torz tükörképe villan fel. Skorpió jegyében járva azonban nincs menekvés. Ez az időszak nem a fényes felszín, a gondosan felépített álarcok ideje. Ez a mélység, a transzformáció, az árnyékainkkal való szembenézés ideje.

Egy régi legenda szerint a skorpió, mielőtt önmagával végez, tűpontos szemmel néz a napba. Nem fél a fény erejétől, még akkor sem, ha az elvakítja. Tudja, hogy csak a teljes megvilágítás hozhatja el a végső megértést, a teljes átalakulást. Mi is skorpiók vagyunk ebben a metaforában. Nem kell félnünk a sötéttől, ami bennünk lakozik. A félelem, a bizonytalanság, a kétség nem ellenség, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy mélyebbre ássunk, hogy feltárjuk a gyökereinket, hogy megértsük, mi táplálja a fájdalmunkat.

Ne ítélkezzünk a sötétség felett! Az árnyék nem a fény ellentéte, hanem a hiánya. És hol van a fény, ha nem ott, ahol a sötétség a legsűrűbb? A skorpió ölelés kegyetlennek tűnhet, de valójában a legmélyebb gyógyulás lehetősége. Merjük átölelni a sötétséget, mert csak így találhatjuk meg a fényt, ami bennünk rejtőzik. Csak így születhetünk újjá, erősebben, bölcsebben, szeretettel telve.