Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
Az Elengedés Fluorit Lila Pillangója
Néha, a lélek kertjében, egy különös pillangó lepi meg az embert. Fluorit lila szárnyain ott csillog a fájdalmas lemondás, a nehéz, mégis felszabadító elengedés. Nem a felejtésé, hanem a bölcs elfo...
Tovább olvasom →A Ragaszkodás Obszidián Börtöne
Éreztem már, ahogy az obszidián súlya lehúz. Nem a vulkáni kő szépsége, hanem az a ragacsos, sötét esszencia, ami a ragaszkodásból származik. A Rák jegyében születtem, a Hold uralma alatt. A gyöker...
Tovább olvasom →Az Öröm Citrin Sárga Madara
Régóta figyelem az örömöt, ezt a furcsa, tünékeny lényt. Azt hittem, valami hangos, harsány dolog, talán egy tűzijáték az égbolton, vagy egy kirobbanó nevetés. Kerestem a nagy pillanatokban, a sike...
Tovább olvasom →A Magány Holdkő Fehér Érintése
Néha, mikor a nap lebukik a horizont mögé és az éjszaka bársonyfekete leple ráborul a világra, érzem, ahogy a magány gyengéd, hűvös ujja megérinti a lelkem. Nem az a szívszorító, ürességet hozó mag...
Tovább olvasom →A Megalkuvás Hamuszürke Leple
Évekig viseltem. Észre sem vettem, hogy egyre nehezebb, szürkébb, fullasztóbb lett. Azt hittem, ez a felnőtté válás. Kompromisszumok sorozata, a vágyak elfojtása, a csendes beleegyezés. Mint egy sz...
Tovább olvasom →A Bizalom Napfonat Aranyló Hálója
A bizalom... olyan, mint a napfonat csakrád köré szőtt aranyló háló. Nem látod, de ott van, tart, véd, melegséget ad. Amikor gyermek voltál, természetes volt. Vakon hittél a szülők szavában, abban,...
Tovább olvasom →A Csend Ametiszt Barlangja
Néha, a világ zaja szinte elviselhetetlenné válik. A szavak, a gondolatok, a képek mind-mind ostromolnak, és alig hagyják, hogy meghalljuk a saját szívünk dobbanását. Ilyenkor érzem, hogy szükségem...
Tovább olvasom →A Kötelesség Ólom Súlya
Éreztem, ahogy a kötelesség ólom súlya egyre jobban nyomja a vállam. Nem volt ez egyetlen kötelesség, hanem sok apró, szinte észrevehetetlen szál, melyek végül egy hatalmas, mozdíthatatlan gúlába f...
Tovább olvasom →A Türelem Gyöngyház Kapuja
A türelem, olykor elfeledett erény, nem a passzivitás kényelmes fotelje, hanem a belső munka csendes műhelye. Sokszor úgy érezzük, az idő ellenünk dolgozik, sürget, hajszol, és mi vergődünk a pilla...
Tovább olvasom →Az Álruhás Félelem Onyx Álarca
Az éjszaka bársonya sűrűn borult a tájra, a csillagok apró gyémántként szóródtak szét az égbolton. Én pedig, a csend ölében ülve, a tűz pattogó táncát figyeltem. Valami nyugtalanság fészkelődött be...
Tovább olvasom →