Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
Az Ego Aranyló Kalitkája
Mintha egy aranykalitkában élnénk. Csillogó rácsok, belül puha párnák, édes gyümölcsök – minden a kényelmünket szolgálja. Ez az ego birodalma. Azt suttogja, biztonságban vagyunk itt, védve a külvil...
Tovább olvasom →A Kiszolgáltatottság Lótuszvirág Kelyhe
Néha, mikor a világ olyan erővel zúdul ránk, mint egy szökőár, tehetetlenül sodródunk a hullámok között. A kontroll illúziója szétfoszlik, s ott állunk meztelenül, minden védelem nélkül. Ez a kiszo...
Tovább olvasom →A Megbocsátás Alabástrom Kertje
Néha a szív olyan, mint egy elhanyagolt kert. Tele van tövisekkel, gyomokkal, melyek a sérelmek, a fájdalmak, a megbocsátatlanság mérgéből táplálkoznak. Évek telnek el, és mi csak távolról szemlélj...
Tovább olvasom →A Véletlen Borvörös Szőnyege
Megbotlottam tegnap a járdán. Szinte éreztem, ahogy a sors borvörös szőnyeget gördít elém, hogy méltóbban zuhanhassak. Nevetséges, persze. De mi van, ha a véletlenek nem is véletlenek? Mi van, ha m...
Tovább olvasom →A Kételkedés Obszidián Tükre
A kétely sötét, csillogó obsidian tükre időnként mindannyiunk elé kerül. Nem csalás, nem ámítás, csupán egy lehetőség. Egy lehetőség, hogy szembenézzünk a bizonytalansággal, a félelemmel, ami a szí...
Tovább olvasom →A Feltétel Nélküli Szeretet Aranyló Hídja
Oly sokszor keressük a szeretetet, azt hisszük, meg kell érte küzdenünk, ki kell érdemelnünk. Mintha valami értékes kincsről lenne szó, amit csak a legbátrabb lovagok, a legszebb királylányok nyerh...
Tovább olvasom →A Bátorság Napfonat Aranyszövése
A félelem, mint sűrű, ragadós méz, néha beborítja lelkünk legfényesebb részeit is. Megdermedünk, mozdulatlanná válunk, pedig a szívünk mélyén ott dobog a vágy, a hívás egy új, ismeretlen ösvény fel...
Tovább olvasom →A Kitartás Bronz Harangja
A hajnali köd még sűrűn ült a völgyben, amikor elindultam. Egy régi, bronzból öntött haranghoz vezetett az utam, melyről azt suttogták, ereje van a kitartás megerősítésére. Az ösvény meredek volt, ...
Tovább olvasom →A Visszhang Néma Lila Köve
Azt mondják, az igazság egyszer úgyis felszínre tör. Mint egy mélytengeri vulkán, ami évszázadokig szunnyad, majd hirtelen, elementáris erővel hasítja ketté a felszínt. De mi van akkor, ha az igazs...
Tovább olvasom →A Türelem Borostyán Színű Fája
A türelem... milyen nehezen sajátítható erény. Olykor úgy érzem, mintha egy borostyán színű fa tövében ülnék, melynek gyökerei mélyen a földbe kapaszkodnak, lombja pedig a végtelen ég felé nyújtózi...
Tovább olvasom →