Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
Az Elvárás Jégvirág Királysága
Oly sokszor építünk magunk köré jégpalotát, melynek falait az elvárások finom, mégis erős jégvirágai díszítik. Elvárások másoktól, magunktól, a világtól. És ahogy a napfény megcsillan a fagyos leve...
Tovább olvasom →A Lemondás Rubin Szirmainak Esése
Az élet néha egy furcsa kertészhez hasonlít. Gondosan ültetünk el magokat, tápláljuk őket a remény és a vágyakozás napfényével, s várjuk a virágzást. Olykor azonban a természet – vagy épp a sors – ...
Tovább olvasom →A Nosztalgia Bíbor Alkonykapuja
A nosztalgia… furcsa érzés. Nem egészen fájdalom, bár visel magán egy fátylat a múlandóságból. Nem is tiszta öröm, mert a "mi lett volna, ha" árnyéka mindig ott kísért. Inkább egy bíbor a...
Tovább olvasom →A Túlzás Aranyló Mézescsapdája
A túlzás édes illata hívogat, mint a mézé a virágok között. Olyan csábító, olyan beteljesítőnek tűnik. Egy pillanatra elfeledtet mindent, ami valóságos, ami mérsékelt, ami kiegyensúlyozott. Mintha ...
Tovább olvasom →A Versengés Obszidián Szigonydarabjai
Éreztem, ahogy egy régi sebre tapint a tudatom. Versengés. Mindig is furcsa kettősség volt ez bennem. Egyrészt vágytam rá, hogy a legjobb legyek, hogy kiemelkedjek. Másrészt mélyen megvetettem a go...
Tovább olvasom →A Bizonytalanság Aranypora Szitál
Mindannyian éreztük már, ahogy a bizonytalanság aranypora lassan, alattomosan beterít mindent. Nem is arany valójában, csak a napfény játéka festi annak, hogy elfedje az alatta rejlő félelmet. Én a...
Tovább olvasom →A Belátás Tejfehér Fátyla
Néha, mintha vastag, tejfehér fátyol borítaná be a szemem. Nem látok tisztán, csak sejtelmeket, torz tükörképeket a valóságról. Ilyenkor elveszettnek érzem magam, a vágyaim sűrű dzsungelében bolyon...
Tovább olvasom →A Csend Gyémánt Világossága
A nyüzsgő város zajában, a gondolatok örökös kavalkádjában néha elfelejtünk megállni. Elfelejtünk belélegezni a pillanat csendjébe, abba a térbe, ahol a lélek valódi dallama rezonál. Egy öreg meste...
Tovább olvasom →A Megbocsátás Alabástrom Kútja
Az ösvény poros volt és kietlen, lelkem szomjazott. Sokáig vándoroltam, hátamon cipelve a sérelmek zsákját. Minden egyes kő, amin megbotlottam, egy régi fájdalom emléke volt, minden árnyék egy elsz...
Tovább olvasom →A Féltékenység Smaragd Mocsara
A féltékenység. Egy smaragd mocsár, csillogó felszínnel, ám mélyén fullasztó iszappal. Emlékszem, egy nyári estén, a csillagok lágy fényében sétáltam a tengerparton. Mellettem a szerelmem, akinek a...
Tovább olvasom →