Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Megbocsátás Gyöngyház Kagylója
A tengerparton sétáltam, a lábam alatt a homok finom, hűvös volt. A Hold, halvány ezüstként, figyelte lépteimet. Valami motoszkált bennem. Nem volt ez szorongás, nem volt fájdalom. Inkább egy csend...
Tovább olvasom →Az Igazságtalanság Borostyáncsiga Háza
A kis Borostyáncsiga a tengerparton élt, apró háza a sziklák között rejtőzött. Nappal a napfényben fürdött, éjjel a hullámok lágy énekét hallgatta. Boldog volt, míg egy napon egy hatalmas sirály le...
Tovább olvasom →Az Elfogadás Agyag Temploma
Olyan régóta építgetem már. Tégláról téglára, gondosan válogatva minden egyes darabot. A falak a tökéletesség illúzióját hivatottak sugározni, az ablakok a kifelé mutatott kép makulátlanságát. Ez a...
Tovább olvasom →Az Elengedés Holdkő Medúzája
A ragaszkodás sűrű hálója, mint megannyi láthatatlan fonál, körbefonja a szívünket, fogva tartva minket a múlt árnyékában. Félünk elengedni, ami ismerős, ami biztonságot ígért, még akkor is, ha már...
Tovább olvasom →A Változás Borostyán Pillangói
Olyan sokáig kapaszkodunk a megszokottba, mintha az lenne az egyetlen szilárd pont a végtelen óceánon. Félünk a változástól, a bizonytalantól, pedig a lélek mélyén tudjuk, hogy az igazi növekedés c...
Tovább olvasom →A Fájdalom Akvamarin Könnyei
Néha úgy érzem, a lelkem egy óceán, melynek mélyén soha el nem apadó forrás táplálja a fájdalmat. Nem a húsba vágó, sikoltós fajtát, hanem a csendes, mindent átható bánatot, ami a létezés törékenys...
Tovább olvasom →A Kételkedés Füstkvarc Labirintusa
A kételkedés néha úgy telepszik ránk, mint egy ködös, labirintusszerű erdő. Minden ösvény elágazik, minden lépés bizonytalan. A szívünkbe lopakodik, suttogó hangja megkérdőjelezi az intuícióinkat, ...
Tovább olvasom →A Felelősség Krizokolla Kelyhe
Néha úgy érzem, a vállamra nehezedő terhek súlya alatt roskadozom. A felelősség – egy gyönyörű, ámde roppant nehéz krizokolla kehely. Tele van a szeretteimért, a munkámért, a világért érzett aggoda...
Tovább olvasom →A Melankólia Szelenit Szobája
A melankólia néha váratlanul köszönt be, mint egy hűvös szellő egy nyári napon. Nem feltétlenül szomorúság ez, sokkal inkább egyfajta csendes szemlélődés. Egy nap, séta közben, egy elhagyatott, de ...
Tovább olvasom →A Bizalom Zafír Hídjai
Néha úgy érzem, mintha egy szakadék szélén állnék, a másik oldalon pedig valami gyönyörűség várna rám, valami teljesség, amiről eddig csak álmodtam. És a szakadék? Az maga a bizonytalanság, a kétel...
Tovább olvasom →