Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Nostalgia Sepia Színű Álma
A nagymamám régi fényképalbumát lapozgatom. Sepia színbe vonva, távoli mosolyok köszönnek vissza, pillanatok konzerválva a feledés ellen. A nosztalgia hullámai elöntenek, valami megfoghatatlan vágy...
Tovább olvasom →A Türelem Borostyán Fényű Léptei
A türelem néha olyan távolinak tűnik, mint egy rég elfeledett csillagkép. Pedig ott van, mélyen bennünk, csak épp a mindennapi rohanás elhomályosítja a fényét. Emlékszem, egy őszi napon egy idős ke...
Tovább olvasom →A Lemondás Borvörös Ősze
A lemondás… gyakran félelemmel vegyes fájdalommal társítjuk. Mintha valamit elveszítenénk, mintha valami értékeset tépnénk ki a szívünkből. Pedig néha a lemondás nem veszteség, hanem épp ellenkezől...
Tovább olvasom →A Felszínesség Szürke Homokszemei
Oly sokszor ragaszkodunk a látszáshoz, a felszínhez, mintha egy hatalmas, végtelen tengerparton csak a legfelső, nap által szárított homokréteget vennénk észre. Kerüljük a mélybe merülést, ahol a v...
Tovább olvasom →A Kételkedés Borostyán Szíve
A kételkedés néha olyan, mint egy gyönyörű, borostyánba zárt rovar. Megcsodáljuk a tökéletességét, a formáját, ahogy a fény áthatol rajta. De ahelyett, hogy elengednénk, hogy a rovar folytathassa ú...
Tovább olvasom →A Megértés Holdfény Szőtte Fonalai
Oly sokszor ostoroztuk már magunkat a múlt árnyaiért, a hibákért, amiket elkövettünk, a szavakért, amik fájdalmat okoztak. A bűntudat néma lakója a szívnek, sötét szobát bérelve benne, ahol a fény ...
Tovább olvasom →A Bizalom Napfény Szőtt Szőnyege
Emlékszem egy elhagyatott, öreg templomkertre, ahová menekültem a világ zajától. A kövek repedezettek, a moha vastagon borította a falakat, és a levegőben a régi idők illata lebegett. Ott ültem a g...
Tovább olvasom →Az Álmodozás Tengerkék Kagylóhéja
Milyen gyakran hallgatjuk el belső világunkat, a lelkünk mélyén szunnyadó álmodozót? A valóság szürke leplét magunkra öltve, mintha félnénk a képzelet szárnyalásától, a színek kavalkádjától, mely b...
Tovább olvasom →Az Önzés Réz Szíve
Az erdő mélyén, ahol a napfény is csak szűrt sugarakban jutott át a sűrű lombkoronán, élt egy öreg remete. Nem a világtól elvonulva, hanem épp ellenkezőleg: a világot a szívében hordozva. Egyetlen ...
Tovább olvasom →A Kíváncsiság Irrizáló Opálköve
Észrevetted már, milyen gyorsan veszítjük el a kíváncsiságunkat? Gyerekként minden új volt, minden felfedezésre várt. A fűszálak között megbújó bogarak, a felhők formáinak végtelen játéka, egy-egy ...
Tovább olvasom →