Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Magány Lila Akvarellje
A magány. Sokszor ijeszt meg bennünket, mint egy elhagyatott, sötét erdő. Pedig a magány néha nem más, mint egy lila akvarellfestmény. Egy csendes sarok, ahol a lélek szabadon lélegezhet, ahol nem ...
Tovább olvasom →A Hálátlanság Hamuszürke Ködfátyla
Észrevettétek már, milyen könnyen siklik el a szívünk a hála mellett? Mint egy vízfolyás, ami a kavicsokat simogatja, de nem időzik el egyiknél sem. Pedig a hála egy kapu. Kapu a bőséghez, a boldog...
Tovább olvasom →A Kötődés Akácvirág Illata
Az akácvirág illata édes, szinte kábító. Gyermekkorom nyarait idézi, a nagymamám kertjét, ahol az akácfa árnyékában mesélt nekem a csillagokról és a lélek útjairól. Most, hogy újra érzem ezt az ill...
Tovább olvasom →Az Önbüntetés Bíbor Fojtótekercse
Oly sokszor találom magam a múlt útvesztőjében, újra és újra elkövetve ugyanazokat a hibákat, legalábbis a fejemben. Mintha egy bíbor tekercs szorítaná a torkomat, minden egyes lélegzetvétellel egy...
Tovább olvasom →A Változás Szellőinek Suttogása
Néha azt hisszük, gyökereink erősen tartanak, mintha egy hatalmas, ősi tölgy volnánk. Ám a lélek kertje nem szereti a mozdulatlanságot. Földünk, akárcsak az égbolt csillagai, állandó mozgásban van....
Tovább olvasom →A Szabadság Lazacszínű Hajnala
Valahol mélyen, ott, ahol a lélek legbensőbb kertje virágzik, ott rejtőzik a megfelelés vágyának aprócska, ám annál erőteljesebb gyökere. Szívünk egy része arra vágyik, hogy mások elismerjenek, hog...
Tovább olvasom →A Kontroll Smaragd Ketrece
Oly sokáig hittem, hogy az életem irányítása a kezemben van. Pontosabban, a kontroll smaragd ketrecében. Azt gondoltam, ha mindent kiszámítok, megtervezek, előre látok, akkor elkerülhetem a fájdalm...
Tovább olvasom →A Kételkedés Obszidián Barlangja
Olykor, a lélek eltéved az önmaga által vájt obszián barlangban. A Kételkedés sötét, visszhangzó termeiben bolyong, ahol minden fényforrás – a hit, a remény, a szeretet apró lángjai – vibrál és gye...
Tovább olvasom →A Remény Kánya Tollpihéje
A konyhaablak előtt álltam, a novemberi szél cibálta a kopár ágakat. A természet látszólag feladta, behúzódott a tél dermedtségébe. Én is valami hasonló bénultságot éreztem. Egy régóta dédelgetett ...
Tovább olvasom →A Megértés Gyémánt Csilláma
Egy ideje már furcsa nyomást érzek. Mintha egy láthatatlan kéz finoman, de kitartóan szorítaná a mellkasomat. Nem fáj, inkább csak emlékeztet valamire, amiről nem tudom, mire kellene emlékeznem. Az...
Tovább olvasom →