Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
Az Önámítás Aranyozott Ketrece
Tudjátok, az önámítás néha olyan, mint egy gyönyörű, aranyozott ketrec. Fényes, csillogó, vonzó. Belülről pedig puhán bélelt, kényelmes. Ott ülünk benne, madárként, és azt hisszük, szabadok vagyunk...
Tovább olvasom →A Bánat Krizalit Sötétsége
A bánat nem feltétlenül ellenség. Gyakran úgy tekintünk rá, mint valami sötét, ragadós masszára, ami lehúz minket, megbénít és elveszi az örömünket. Pedig a bánat lehet a krizalit is, az a védett, ...
Tovább olvasom →A Vonzalom Bronz Madarai
Néha, a lélek egy eldugott zugában fészket vernek a bronzszínű madarak. Ezek a madarak a Vonzalom szárnyas lényei. Nem a felszínes, mindennapi vonzalomról beszélek, ami a szép ruhák vagy a sikeres ...
Tovább olvasom →A Tudatlanság Mélytengeri Sötétsége
A tudatlanság nem csupán információhiány. Sokkal inkább egy mélytengeri sötétség, ahol a lélek vakon tapogatózik, és minden ismeretlen formát szörnyetegnek vél. Egy ilyen sötét óceán mélyén vergődt...
Tovább olvasom →A Szeretet Bíbor Koronája
Volt egyszer egy öreg remete, aki egy hegytetőn élt, messze a világ zajától. Egész életét a tudásnak szentelte, olvasott, elmélkedett, és kereste a választ az élet nagy kérdéseire. Egy nap, egy fia...
Tovább olvasom →A Változás Opálfényű Szimfóniája
Néha úgy érzem, mintha egy hatalmas, kozmikus karmester állna felettem, kezében egy opálfényű pálcával. És az életem nem más, mint egy soha véget nem érő szimfónia, melyben a változás a legfontosab...
Tovább olvasom →A Düh Kobaltkék Viharfelhői
A düh. Milyen könnyen ítéljük el, milyen gyorsan bélyegezzük meg sötétnek, pusztítónak. Pedig a düh is hordoz üzenetet, kobaltkék viharfelhőként gyülekezik bennünk, mielőtt leszakadna az ég. Néha e...
Tovább olvasom →A Kíváncsiság Indigo Tintája
A Kíváncsiság, ez az éteri tinta, mellyel az univerzum maga írja a történeteinket. Nem tolakodó, mint a tudásvágy, nem is gyermeki, mint a kíváncsiság korai formái. Inkább egy mély, csendes érdeklő...
Tovább olvasom →A Hála Borvörös Szívverése
Ma reggel a konyhaablak előtt álltam, a kávém illata betöltötte a levegőt, és a nap első sugarai megfestették az őszi faleveleket. Hirtelen, váratlanul, a hála hulláma öntött el. Nem a nagy dolgoké...
Tovább olvasom →A Türelem Borostyán Szíve
A folyóparton ültem, a víz csobogása altatott. Egy öreg halász vetett hálót a vízbe, újra és újra, de a háló üres maradt. Türelmetlen lettem volna, feladtam volna, talán káromkodtam volna is. Ő azo...
Tovább olvasom →