Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
Az Elfogadás Arany Napfonata
A tökéletesség illúziója szorosan tartott fogva. Mint egy aranyfonál, ami látszólag fényes, de valójában fullasztó háló. Minden hibám, minden botlásom éles fájdalomként hasított belém. Évekig ostor...
Tovább olvasom →A Fájdalom Türkiz Pillanatai
A fájdalom néha váratlanul érkezik, mint egy éles, türkiz színű szilánk. Nem a tompa, szürke fájdalom az, amiről most beszélek, hanem az a hirtelen hasítás, ami tisztán és élesen mutatja meg a sebe...
Tovább olvasom →A Megbocsátás Gyöngyházfényű Hídja
Oly sokszor építünk falakat. Falakat magunk köré, mások köré, a múlt köré. Vastag, rideg falakat téglákból, melyeket a sérelmek cementje tart össze. A harag táplálja, a megbántottság erősíti őket. ...
Tovább olvasom →A Döntés Borvörös Szirmainak Illata
Az elágazások mindig is félelemmel töltöttek el. Mint egy sötét erdő, ahol a lábnyomok összekuszálódnak, és a helyes ösvényt a szívnek kell megéreznie. De mi van, ha a szív is tétovázik? Mi van, ha...
Tovább olvasom →A Bizalom Borostyánszínű Nektárja
Oly sokszor zárjuk el magunkat a bizalomtól, mintha egy óvatlan pillanatban kiömlő méreg lenne, mely megfertőzi lelkünk tisztaságát. Pedig a bizalom nem gyengeség, hanem az erő forrása, az a borost...
Tovább olvasom →Az Igazság Jáde Zöld Lángja
A hazugság, mint a köd, képes mindent elfedni. Először csak egy aprócska fátyol, majd sűrű, átláthatatlan masszává válik, ami eltorzítja a valóságot, és csapdába ejti a lelket. Észrevétlenül épít f...
Tovább olvasom →A Magány Ezüst Harmatcseppjei
A magány, sokak szemében kietlen pusztaság, ahol a szív szomjazik, és a lélek árnyékban kuporog. Pedig a magány nem feltétlenül a hiány szinonimája. Néha a legmélyebb csendben, a legelhagyatottabb ...
Tovább olvasom →A Félelem Szürke Selyemgubója
Éreztem, ahogy a félelem szürke selyemgubóként fonja be a szívemet. Nem volt hirtelen jövő, villámcsapásszerű rémület, hanem egy lassú, alattomos burjánzás. Egy pókfonálként szőtt háló, ami bénítot...
Tovább olvasom →A Lelkesedés Tűzkő Szikrái
Néha azt hiszem, a lelkesedés egy elfeledett nyelv. Mintha a szívünk mélyén lapuló tűzkővel már nem mernénk egymásnak szikrát adni. Pedig emlékszem, gyerekkoromban minden percben ott lüktetett. Egy...
Tovább olvasom →A Hiány Lila Akácvirágai
A hiány. Furcsa virág, mely akkor nyílik legszebben, mikor a kert legelhagyatottabb. Évekig takartam, fojtottam, mintha valami szégyellnivaló seb lenne. Pedig a hiány nem seb, hanem egy űr – egy űr...
Tovább olvasom →