Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Képzelőerő Lila Akvarellje
Néha a valóság olyan szürke, hogy a lélek szinte éhezik a színekre. Ilyenkor engedem szabadjára a képzelőerőmet. Elképzelek egy lila akvarellt, amint lágyan terül szét a vásznon. Nem egy konkrét ké...
Tovább olvasom →Az Elengedés Zöldes Aranyló Fája
Tudjátok, sokáig azt hittem, az elengedés aktusa a fájdalommal egyenlő. Azt hittem, hogy minden egyes dolog, amit elengedek, egy darabot tép ki a szívemből. Mintha a gyökereim szaggatnák ki a földb...
Tovább olvasom →A Türelem Jáspis Cseppkövei
Ma reggel a konyhaablaknál álltam, és néztem, ahogy az eső veri a járdát. Vártam valamire, de már nem is emlékeztem pontosan mire. Talán egy telefonhívásra, talán egy üzenetre, talán egy válaszra, ...
Tovább olvasom →Az Illúziók Opál Fehér Fátyla
A kertemben állok, az esti szürkületben. Az illatok, a földé, a virágoké, szinte tapinthatóvá válnak. Figyelem a holdat, ahogy lassan kibontakozik a fátyol mögül, amely még a nappal fényéből maradt...
Tovább olvasom →A Kételkedés Obszidián Labirintusa
Néha a hitünk olyan, mint egy ragyogó kristálypalota, tele fénnyel és bizonyossággal. De néha, egészen váratlanul, besötétedik, és egy mély, sötét labirintusban találjuk magunkat. Ez a Kételkedés O...
Tovább olvasom →A Hiány Ametiszt Érintése
A hiány… gyakran elkerüljük, mint forró követ, pedig épp abban rejlik az egyik legmélyebb lecke. Nem a betöltés kényszeres vágyában, hanem abban a csendes térben, ami akkor keletkezik, amikor valam...
Tovább olvasom →A Lecsendesedés Indigo Barlangja
Olykor azt hisszük, az önismeret útja a zajos piactéren vezet keresztül, ahol az egónk harsányan kínálja portékáját. Állandóan számolgatunk, mérlegelünk, meg akarjuk érteni, megfejteni önmagunkat, ...
Tovább olvasom →A Figyelem Smaragdzöld Ösvénye
Oly sokszor siklunk el a jelen pillanat mellett, rohanunk a jövőbe, vagy merülünk el a múltban. A figyelmünk, ez az értékes energia, szétszóródik, mint a szélben repülő tollpihe. Pedig a valódi éle...
Tovább olvasom →A Csend Rubin Szívverése
Néha azt hisszük, a csend az üresség szinonimája. Pedig nem az. A csend egy tér, egy végtelen, rubinvörös szívverés, mely összeköt minket a Mindenséggel. Egy napon, mikor a világ zaja szinte elvise...
Tovább olvasom →A Gondviselés Mézszínű Fénycsíkja
Néha, amikor a káosz szürke köde ellep mindent, amikor a teendők súlya bénítóan nehezedik a vállamra, hajlamos vagyok elfelejteni a Gondviselést. Elfelejtem, hogy valami, valaki figyel ránk, még ak...
Tovább olvasom →