Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Megbocsátás Sugilit Fényalagútja
A megbocsátás... oly sokszor halljuk a szót, mintha egy egyszerű cselekedet lenne, egy pipa a lelki teendők listáján. Pedig sokkal inkább egy fényalagút, melynek mélyén ott ragyog a szabadság. Emlé...
Tovább olvasom →A Bizalom Türkiz Forrásának Vize
Néha úgy érzem, a világ egy kimeríthetetlen kút, tele lehetőségekkel, szeretetreméltó emberekkel és váratlan ajándékokkal. De valahol mélyen, legbelül, ott lapul a félelem. A félelem attól, hogy a ...
Tovább olvasom →A Kreativitás Karneol Lángjai
A múzsa néha olyan, mint egy szeszélyes macska. Körülöttem ólálkodik, dorombol, de sosem engedi, hogy teljesen megérintsem. Napokig ültem a vászon előtt, üres ecsettel a kezemben, és éreztem, ahogy...
Tovább olvasom →Az Áldozat Jáspis Álarcának Repedései
Sokáig hittem, hogy az áldozat nemes. Hogy az adás, a lemondás tesz igazán értékessé. Mint egy jáspis álarc, hordtam ezt a meggyőződést, büszkén mutatva kifelé a mártírkodás szépen csiszolt felszín...
Tovább olvasom →A Kételkedés Ametiszt Tövisei
A bizalom rózsakertjében sétáltam, amikor megakadt a tekintetem egy különös bokron. Sötétlila virágok borították, de a szirmok helyett éles tövisek meredtek az ég felé. Éreztem, ahogy egy szúrás be...
Tovább olvasom →Az Elszigeteltség Kék Jégvirágai
Olykor, mint egy éles téli szél, hasít belénk az elszigeteltség érzése. Nem a fizikai magány az, amikor távol vagyunk szeretteinktől, hanem az a mély, benső érzés, hogy senki sem ért igazán. Mintha...
Tovább olvasom →A Remény Obszidián Szárnycsapásai
A remény – sokszor nézzük a felszínt, a rózsaszín álmot, ami elvakít. Pedig a valódi remény nem a könnyedségben, hanem a mélységben születik. Az obszidiánban, a vulkáni üvegben, ami a legmélyebb tű...
Tovább olvasom →A Nosztalgia Arany Porfelhője
A nosztalgia néha arany porfelhőként száll alá, lágyan bevonva a jelen valóságát. Nem a szomorúság, hanem a melankólia édes íze ez, a tudat, hogy a pillanat múlandó, és minden valaha volt szép emlé...
Tovább olvasom →Az Elengedés Rózsakvarc Szirmainak Tánca
Olyan régóta cipeltem már. Nem is emlékszem, mikor vettem magamhoz ezt a terhet, de a vállam már szinte beleégett a formája. Azt hittem, ez az én sorsom, a kereszt, amit viselnem kell. Egyfajta biz...
Tovább olvasom →A Magány Opál Palástjának Gyöngyszemei
A magány. Sokan kerülik, mint a tüzet, pedig valójában egy gyönyörű, opálos palást, mely rejti a legfényesebb gyöngyszemeket. Nem a rideg elszigeteltség, a kirekesztettség fájdalma az, amiről beszé...
Tovább olvasom →