Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Türelem Borostyán Türelme
A türelem, az a mély borostyánszín, amelybe bele van zárva a napfény, a várakozás édes illata és az elfogadás lágy szele. Olyan, mint a régmúlt korok fája, amely lassan, kitartóan növekszik, gyöker...
Tovább olvasom →Az Irigység Malachit Kígyói
Ma a parkban sétáltam, és egy idős hölgyet láttam, amint a virágait gondozta. Gyönyörű rózsái voltak, teltek és illatosak. Hirtelen egy fura, fojtogató érzés lett úrrá rajtam. Nem a rózsák szépségé...
Tovább olvasom →Az Elengedés Akvamarin Könnye
Néha úgy érzem, az élet egy hatalmas óceán, és én egy apró kagyló vagyok a fenekén. Szorosan kapaszkodom egy csillogó kavicsba, azt hiszem, ez a biztonságom záloga. Pedig a kavics nem tart ott, a k...
Tovább olvasom →A Nosztalgia Opál Szivárványa
A nosztalgia. Olyan, mint egy opál: ragyogó, gyönyörű, de ha túl sokáig nézed, könnyek szöknek a szemedbe. A múlt emlékei, mintha egy másik életből származnának, pedig a miénk, a mi alakulásunk len...
Tovább olvasom →A Harag Rubinvörös Ködfátyola
A harag… sokan démonként tekintenek rá, elfojtandó, elítélendő energiaként. Pedig a harag is a lélek egyfajta jelzése, vészharangja. Nem önmagában rossz, hanem az, ahogyan kezeljük. Képzeljük el, h...
Tovább olvasom →A Megalkuvás Homokkő Lépcsői
Néha, amikor az élet árnyai hosszan nyúlnak, a szívünk hajlamos lehet megalkudni. A nagy álmok, a tűzről pattant tervek lassan elhalványulnak, mintha homokszemek peregnének ki a kezünkből. Megalkuv...
Tovább olvasom →A Hit Gránit Oszlopai
Volt egyszer egy vándor, aki egy kietlen sivatagban bolyongott. Nem volt nála más, csak egy térkép, ami egy távoli oázishoz vezetett. A térkép azonban réginek és hiányosnak tűnt, a jelzések néhol e...
Tovább olvasom →A Kiváncsiság Csillagpor Pillangói
A régiek azt tartják, a kíváncsiság ölte meg a macskát. Én inkább úgy gondolom, a kíváncsiság az, ami szárnyakat ad. Nem ám a biztonságos, bejáratott ösvényen való haladás, hanem az ismeretlenbe ve...
Tovább olvasom →A Kétely Sárkánykő Börtöne
A kétely néha úgy telepszik ránk, mint egy súlyos sárkánykő börtön. Falai vastagok, hidegek, sötétek, és minden egyes kő a múlt sebeit, a kimondatlan félelmeket, a be nem teljesült álmokat hordozza...
Tovább olvasom →A Sajnálkozás Fekete Orchideája
A sajnálkozás, ez a fekete orchidea, lassan és alattomosan fonja be a szívünk kertjét. Nem olyan feltűnő, mint a félelem rikító színei, vagy a büszkeség tüzes vöröse. Inkább csendes, szinte észrevé...
Tovább olvasom →