Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Türelem Gyöngyház Csendje
Néha úgy érzem, az idő maga egy szeszélyes folyó, mely hol lassan hömpölyög, hol pedig vad zuhatagként sodor magával. És én, ezen a folyón hánykolódó csónak, gyakran elveszítem a türelmem. Kapkodok...
Tovább olvasom →Az Öröm Peridot Zsongása
Az öröm. Mily könnyű kimondani, s mily nehéz megtartani. Olykor, mint egy peridot – a napfény köve – bukkan fel a lélek mélyéről, zölden vibráló, ragyogó ígéret. Megláthatjuk egy gyermek arcában, a...
Tovább olvasom →A Fájdalom Opálkertjének Virágai
A fájdalom. Olyan szó, amelytől a legtöbben irtózunk, elkerüljük, elfojtjuk. Pedig a fájdalom, akár egy titkos, rejtett kert, tele gyógyító virágokkal. Nem a szenvedés virágai ezek, nem a siránkozá...
Tovább olvasom →A Harag Jáspis Ketrecének Zenéje
A harag… sokan démonként tekintenek rá, egy sötét erőként, ami felemészti az embert belülről. Én azonban azt mondom, hallgassuk meg a harag zenéjét. Mert minden érzés, még a legfájdalmasabb is, hor...
Tovább olvasom →Az Elengedés Citrin Pillangója
Ma a kertben sétáltam, a késő nyári napsütés aranyló fényében fürödve. Figyeltem a virágokat, ahogy lassan, méltósággal készülnek az elmúlásra. Nem küzdenek ellene, nem próbálnak még egy utolsó rüg...
Tovább olvasom →A Vágy Topáz Labirintusának Illata
A vágy... sokszor topáz ködbe burkolózó labirintus, ahol a fény csábítóan játszik a falakon, ám minden úton forduló, áttetsző tükör áll. Mindegyikben más képet látunk – a valóságtól elrugaszkodott,...
Tovább olvasom →A Magány Zafír Szívkamrája
Oly sokan félnek a magánytól, kerülik, mint a forró parazsat. Pedig a magány nem feltétlenül a hiány szinonimája. Inkább egy zafír szívkamra, melynek mélyén a lélek csendesen gyűjti az erőt, a bölc...
Tovább olvasom →Az Empátia Labradorit Szivárványhídja
A piac zsibongó forgatagában botlottam bele egy idős asszonyba. Tekintete elveszett volt, ajkai remegtek. Körülötte lökdösődtek a vásárlók, senki sem vette észre a zavarát. Éreztem, ahogy a mellkas...
Tovább olvasom →A Bizalom Ónix Szárnyainak Súlya
Emlékszem, egy sziklakert közepén találtam magam, lábaim alatt apró, fekete ónix kövekkel. A nap égetett, a levegő vibrált a hőségtől, és a szívem – valahogy üresnek tűnt. Egy hang azt súgta, ne bí...
Tovább olvasom →A Gyanú Kénköves Árnyéka
A gyanú… sötét, kénköves árnyék, ami lassan kúszik be a legfényesebb szobákba is. Nem olyan, mint a félelem hirtelen rohamai, vagy a kétségbeesés fuldokló hullámai. A gyanú alattomosan szivárog, me...
Tovább olvasom →