Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Türelem Gyöngyház Létrája
A türelem olykor elillan, mint a reggeli köd a nap első sugaraira. Kapkodunk, siettetünk, követelünk, mintha az univerzum tartozna nekünk valamivel. Pedig a teremtés lélegzete a türelemben rejlik. ...
Tovább olvasom →A Harag Kőszívének Repedése
A harag, az az izzó kőszív, mely mellkasunkban dobogva mérgezi vérünket. Sokáig azt hittem, legyőzhetetlen, egy szikla, melyet a sérelmek hullámai formáltak tökéletesen rideggé. Kőkeményen őriztem ...
Tovább olvasom →Az Önbizalom Gyöngyház Szárnyai
Olykor a lélek kertjében elvadulnak a gyomok. A kétely sűrű bozótja fonja be az Önbizalom gyenge hajtását, elzárva a fényt, a növekedés lehetőségét. Évekig dédelgettem egy ilyen sötét zugot a szíve...
Tovább olvasom →A Lelkesedés Borvirágos Pergője
A lelkesedés. Milyen könnyen fellobban, és milyen hamar el is hamvadhat. Olyan, mint a borvirág, ami egyetlen nyári éjszakára bontja ki tökéletes szépségét, hogy aztán hervadtan hulljon a porba. Fi...
Tovább olvasom →A Magány Borostyán Szemének Tüzében
A magány… sokan sötét börtönnek látják, elkerülendő, félelmetes helynek, ahol a lélek elsorvad a visszhangok közt. Pedig a magány néha maga a szentély, ahol igazán hallhatjuk meg a szívünk dobbanás...
Tovább olvasom →A Bizalom Borostyánfényű Madárkája
Olykor, mint megannyi fázós verebecske, összegyűlnek lelkünk zugában a kételyek. Dideregnek ott, apró karmaikkal kapaszkodva a már jól ismert félelmekbe. Nem tudnak repülni, pedig a szívünk legmély...
Tovább olvasom →A Vágy Kék Lótuszának Álma
A vágy. Olykor égető, máskor csendes sóhaj. Kék lótuszként lebeg a tudatom tavában, gyökerei a mélybe nyúlnak, szirmai a fény felé. Nem elítélem, nem tagadom, hanem figyelem. Mert a vágy nem ellens...
Tovább olvasom →A Tökéletlenség Gyémánt Porfelhője
Oly sokáig kerestem a tökéletességet, mint egy szent grált. Minden apró hibát igyekeztem kiköszörülni, a gyengeségeimet elrejteni, mintha azok nem is léteznének. Azt hittem, a tökéletesség az a mag...
Tovább olvasom →A Félelem Vasvirágainak Rozsdája
A félelem egy vasvirág. Éles szirmai mélyen gyökereznek a szívben, elszívják a napfényt, a bizalom éltető erejét. Sokáig azt hittem, legyőzhető, letéphető, mint egy közönséges gyom. Pedig nem az. A...
Tovább olvasom →A Megalkuvás Ólomszínű Szobája
Beléptem. Nehéz volt, éreztem a vállamon a terhet, ahogy az ólomszínű falak magukba szívták a fényt. Ez a megalkuvás szobája, suttogta egy hang, mely mintha belőlem jött volna. Minden döntés, melye...
Tovább olvasom →