Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Hála Napfény Szőttese
A hála – sokszor csak egy elsikkadó szó a szánkban, egy gyorsan elhadart köszönet. Pedig a hála nem pusztán udvariasság, hanem egy kapu. Egy kapu a bőséghez, a derűhöz, a teljességhez. Észrevettem,...
Tovább olvasom →A Döntés Holdfény Ezüst Hídja
Észrevetted már, hogy a legnehezebb döntéseink mintha egy ködös, holdfényes tájon várnának ránk? Nem látni tisztán a túloldalt, csak a hídrészletet, ami lábunk előtt kígyózik. Sokan megrettennek a ...
Tovább olvasom →Az Irigység Zöldes Penészvirágai
Volt egyszer egy kertész, akinek a rózsái messze földön híresek voltak. Mindenki csodálta őket, a színüket, az illatukat, a tökéletes harmóniát, amivel a kertész gondozta őket. A szomszédjában is é...
Tovább olvasom →A Kitartás Holdkő Lépcsője
Néha úgy érzem, az élet egy végtelennek tűnő lépcsősor, melynek fokai Holdkőből vannak. Hűvösek, csillogóak, és ahogy egyre feljebb kapaszkodom, egyre távolabbnak tűnik a cél. Vannak napok, mikor a...
Tovább olvasom →A Tévutak Ezüstös Kígyótekervényei
Talán furcsának tűnik, hogy a tévutakat méltatom. Pedig higgyétek el, van bennük valami gyönyörű, valami tanulságos, ami túlmutat a csalódáson és a zsákutcán. Képzeljétek el, ahogy egy folyó kanyar...
Tovább olvasom →A Képzelőerő Lila Akvarellje
Néha a valóság olyan szürke, hogy a lélek szinte éhezik a színekre. Ilyenkor engedem szabadjára a képzelőerőmet. Elképzelek egy lila akvarellt, amint lágyan terül szét a vásznon. Nem egy konkrét ké...
Tovább olvasom →Az Elengedés Zöldes Aranyló Fája
Tudjátok, sokáig azt hittem, az elengedés aktusa a fájdalommal egyenlő. Azt hittem, hogy minden egyes dolog, amit elengedek, egy darabot tép ki a szívemből. Mintha a gyökereim szaggatnák ki a földb...
Tovább olvasom →A Türelem Jáspis Cseppkövei
Ma reggel a konyhaablaknál álltam, és néztem, ahogy az eső veri a járdát. Vártam valamire, de már nem is emlékeztem pontosan mire. Talán egy telefonhívásra, talán egy üzenetre, talán egy válaszra, ...
Tovább olvasom →Az Illúziók Opál Fehér Fátyla
A kertemben állok, az esti szürkületben. Az illatok, a földé, a virágoké, szinte tapinthatóvá válnak. Figyelem a holdat, ahogy lassan kibontakozik a fátyol mögül, amely még a nappal fényéből maradt...
Tovább olvasom →A Kételkedés Obszidián Labirintusa
Néha a hitünk olyan, mint egy ragyogó kristálypalota, tele fénnyel és bizonyossággal. De néha, egészen váratlanul, besötétedik, és egy mély, sötét labirintusban találjuk magunkat. Ez a Kételkedés O...
Tovább olvasom →