Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Harag Rubinvörös Ködfátyola
A harag… sokan démonként tekintenek rá, elfojtandó, elítélendő energiaként. Pedig a harag is a lélek egyfajta jelzése, vészharangja. Nem önmagában rossz, hanem az, ahogyan kezeljük. Képzeljük el, h...
Tovább olvasom →A Megalkuvás Homokkő Lépcsői
Néha, amikor az élet árnyai hosszan nyúlnak, a szívünk hajlamos lehet megalkudni. A nagy álmok, a tűzről pattant tervek lassan elhalványulnak, mintha homokszemek peregnének ki a kezünkből. Megalkuv...
Tovább olvasom →A Hit Gránit Oszlopai
Volt egyszer egy vándor, aki egy kietlen sivatagban bolyongott. Nem volt nála más, csak egy térkép, ami egy távoli oázishoz vezetett. A térkép azonban réginek és hiányosnak tűnt, a jelzések néhol e...
Tovább olvasom →A Kiváncsiság Csillagpor Pillangói
A régiek azt tartják, a kíváncsiság ölte meg a macskát. Én inkább úgy gondolom, a kíváncsiság az, ami szárnyakat ad. Nem ám a biztonságos, bejáratott ösvényen való haladás, hanem az ismeretlenbe ve...
Tovább olvasom →A Kétely Sárkánykő Börtöne
A kétely néha úgy telepszik ránk, mint egy súlyos sárkánykő börtön. Falai vastagok, hidegek, sötétek, és minden egyes kő a múlt sebeit, a kimondatlan félelmeket, a be nem teljesült álmokat hordozza...
Tovább olvasom →A Sajnálkozás Fekete Orchideája
A sajnálkozás, ez a fekete orchidea, lassan és alattomosan fonja be a szívünk kertjét. Nem olyan feltűnő, mint a félelem rikító színei, vagy a büszkeség tüzes vöröse. Inkább csendes, szinte észrevé...
Tovább olvasom →A Megbocsátás Holdfény Ezüstje
Néha azt hisszük, a megbocsátás egy egyszeri, nagylelkű cselekedet, egy ajándék, amit a vétkezőnek adunk. Pedig a valóság az, hogy a megbocsátás elsősorban a saját lelkünk felszabadítása. Olyan, mi...
Tovább olvasom →Az Elvárások Kék Jégvirágai
Oly sokszor festjük le életünk vásznát mások ecsetjével. Elvárások kék jégvirágai borítják be szívünk ablakát, s mi belenézve elhisszük, hogy amit látunk, az a valóság. Pedig nem. Az csupán egy tor...
Tovább olvasom →Az Önvád Ólom Csendje
Valahányszor a naplemente vérvörösbe fordul, érzem, ahogy az önvád ólomsúlya rákúszik a lelkemre. Nem a nagy, drámai hibák miatt, hanem a csendes, elszalasztott pillanatokért. A kimondatlan szavak,...
Tovább olvasom →Az Egó Jáspis Labirintusa
Elveszettnek éreztem magam. Mintha egy végtelen jáspis labirintus falai között bolyonganék, minden kanyar mögött a saját visszhangomat hallva. Az egóm építette ezt a helyet, gondosan rakva egymásra...
Tovább olvasom →