Léleknapló
Emberi sorsok, érzések és csillagok üzenetei
A Bizalom Arany Napfonata
A bizalom… néha olyan törékeny, mint egy újszülött madárka szárnya. Könnyen összeroppanhat, ha nem vigyázunk rá. Pedig milyen gyönyörű dolog is az, amikor valakiben megbízunk, feltétel nélkül. Amik...
Tovább olvasom →A Kiszolgáltatottság Opál Szeme
Ma reggel, ahogy a nap első sugarai megsimogatták az arcom, különös érzés fogott el. Nem szorongás, nem félelem, hanem valami annál mélyebb, valami ősibb. A kiszolgáltatottság. Éreztem, ahogy a vil...
Tovább olvasom →A Magány Mézes Gyöngykagylója
A magány. Sokszor szitokszó, elkerülendő állapot, valami, amitől félünk. Pedig a magány lehet épp a legmélyebb találkozás önmagunkkal. Elképzelem, ahogy egy mélytengeri kagyló, távol a felszín zajá...
Tovább olvasom →A Hála Borostyán Szívverése
Egy őszi reggelen, amikor a nap sugarai áttörtek a ködön, furcsa érzés kerített hatalmába. Nem szomorúság, nem félelem volt ez, hanem valami mélyebb, nehezen megfogható. Mintha a szívem üresjáratba...
Tovább olvasom →A Félelem Porcelán Pillangói
Emlékszem, kislányként porcelánpillangókat gyűjtöttem. Mind törékeny, finom volt, a legkisebb érintésre is szilánkokra hullott volna. Azt hittem, a szépségük éppen ebben a sebezhetőségben rejlik. É...
Tovább olvasom →A Megalkuvás Homokkő Labirintusa
Az Idő folyójának partján álltam, lábaimat a finom, aranyló homokba süllyesztve. Éreztem, ahogy a nap sugarai melengetik arcomat, mégis borzongás futott végig a gerincemen. Előttem magasodott a Meg...
Tovább olvasom →A Remény Halvány Napsugár Szála
Ma a reménytelennek tűnő helyzetekről szeretnék szólni. Azokról a pillanatokról, amikor úgy érezzük, mintha egy sötét, mély kút alján ülnénk, és a felszín már csak egy távoli, elérhetetlen emlék le...
Tovább olvasom →Az Elvárások Gyémánt Palotája
Valamikor régen, egy távoli csillagrendszer peremén, létezett egy gyönyörű, ám rideg bolygó. Lakói, a Kriosziak, a tökéletesség megszállottjai voltak. Minden tettüket, gondolatukat az elvárások gyé...
Tovább olvasom →A Kételkedés Ólomkristály Labirintusa
Az ösvény előttem kanyargott, ismeretlen, kietlen tájra vezetve. Nem láttam a végét, csak a szürke ködöt, ami mindent beborított. A szívemben egy apró, de annál makacsabb érzés fészkelte be magát: ...
Tovább olvasom →Az Elengedés Ezüst Hídjai
Az elengedés nem a felejtés árnyéka, hanem a szeretet ragyogása a távolból. Sokáig azt hittem, ha valamit elengedek, azzal magam szakítok ki egy darabot a lelkemből. Mint a vén faág, mely fájdalmas...
Tovább olvasom →